Rólunk
Üdvözletem, a nevem Andrew és 36 éves vagyok. Caz-zel, a feleségemmel immár 11 éve, hogy összeházasodtunk, és hogy az én szilárd támaszom lett. Még 1988-ban egy közúti baleset folytán mozgássérült lettem. Ezután 10 hónap rehabilitációs kezelésben részesültem a Southport-i Spinal Injuries Unit-nál (gerincsérülések rehabilitációs kezelésére specializálódott intézmény). Immár 19 éve annak, hogy tolókocsival közlekedem. Régebben szörnyen szenvedtem a lábaimban jelentkező görcsöktől, és az ún. Baclofen-pumpát (szivattyút) kellett viselnem, hogy az orvosság közvetlenül a gerinc-vezetékemhez jusson. Caz és én 7 évvel ezelőtt fedeztük fel a Zalakarosi „gyógyvárost”. Kipróbáltuk a gyógymedencéket és azt tapasztaltam, hogy egy kevés fürdőzés után is sikerült teljesen ellazulnom és jól éreztem magam. A folyamatos gyógyfürdő-használat után felmerült bennem a kérdés – vajon ha ilyen jó hatással van az állapotomra a gyógyterápia, szükségem van-e továbbra is a Baclofen-pumpára (szivattyú). Így, amikor visszatértem Angliába, konzultáltam az orvosommal és megkértem, a pumpát távolítsa el. Őrültnek nevezett és azt mondta, nem telik bele egy hónapba és újra vissza kell majd helyezni a műszert. Ez 2002-ben történt, azóta még mindig pumpa nélkül élek. Ne higyjék egy percig sem, hogy én a Baclofen-műszer használata ellen vagyok, erről szó sincsen, én csak úgy gondolom, az én esetemben helyes elhatározás volt az eltávolítása, és ehhez segítségül nálam elsőként a gyógyfürdőzés szolgált. Azt azonban vallom, hogy mindenképpen hasznos lehet mindenki egészségének megőrzéséhez. A feleségemmel számos ún. „gurulós-szék barát” üdülésen vettünk részt, ahol a szállásadóknak különböző ajtókat kellett felszerelniük, csak hogy a közlekedés megoldható legyen. Így történt tehát, hogy 2006 júliusában eldöntöttük, hogy megépítjük saját apartman-házunkat, amelyek használhatók a csökkent testi képességű és az egészséges izomzatú embereknek egyaránt. Rajta hát, fedezze fel mindazt, amit Magyarország és az itt élő barátságos emberek kínálnak. Nem lesz csalódott. SUNNYROTHVILLAS
8749 ZALAKAROS KOSSUTH U. 15. TEL: +36 93 340 270 MOBIL: +36 30/211/8855 |